„Azt hittem, ezzel kell élnem…” Ez a mondat gyakran elhangzik pácienseinktől, ez történt egy befagyott váll esetében is.
Páciensünk 45 éves vagyok, aktív életet élt egészen addig, amíg tavaly észre nem vette, hogy a jobb válla furcsán merev. Először csak fájt, ha a polcra nyúlta, majd egyre inkább beszűkült a mozgása. Mire orvoshoz ment, már a melltartó bekapcsolása is kihívást jelentett.
Diagnózis: adhesiv capsulitis, ismertebb nevén befagyott váll szindróma. Az ortopéd szerint ez hónapokig, rosszabb esetben évekig eltarthat. Műtét is szóba került, szteroid injekció, fájdalomcsillapító gyógyszerek – ezek voltak az opciók az orvos szerint.
Ekkor talált rá a FüredFiziomed weboldalára, ahol masszázs és mozgásterápiás kezeléseket kínáltak Balatonfüreden, kifejezetten befagyott vállra.
1. alkalom – Felmérés, meglepő őszinteség
Az első alkalommal alapos anamnezisfelvétel történt. A terapeuta nem csak a vállát vizsgálta meg, hanem azt is, hogyan áll, mozog, milyen a testtartása, a légzése. Elmondása szerint meglepő volt számára ez az alaposság.
Megnyugtattuk, hogy 5 alkalmas kezeléssorozattal már érdemi változást lehet érezni, ha rendszeresen otthon is dolgozik a feladatokon.
A terápia kombinált volt: fascia masszázs, triggerpont oldás, mobilizációs technikák, és köpölyözés is szerepelt benne.
2. alkalom – Az első lazulás, új remény
A második alkalommal fascia-lazítás történt. A terapeuta elmagyartázta, hogy a vállkörüli izmokat borító izompólya feszessége megakadályozza a mozgást. A feszült pólyarétegeket speciális technikákkal lazítottuk.
Az óra végére már 3-5 fokkal nagyobb lett a kar előremozdíthatósága. Ez lehet, hogy laikusan nem tűnik soknak, de ez azt jelentette: már nem szerved a páciens a tehetetlenség érzésében.
3. alkalom – Aktív mozgatás, funkció visszatér
Ekkor már aktív mobilizációs gyakorlatokat is végeztek. Nagyon precízen vezettük, nehogy felesleges fájdalmat okozzunk..
A terapeuta ekkor flossing technikát is alkalmazott: gumiszalaggal kompresszió alá vonta a vállat, majd finom, kontrollált mozgatás következett.
Eredmény: kevesebb fájdalom mozgás közben, és egyre kevésbé szorongott minden egyes karhámozdulattól.
4. alkalom – Visszatesztelés és motiváció
A negyedik alkalomra már el tudta érni a tarkóját! Ez a mindennapi funkcióik szempontjából már felszabadító volt.
Visszateszteltük az első alkalommal mért mozgástartományt:
előreemelés: +20 fok
oldalra emelés: +25 fok
kifelé forgatás: +30%
Az otthoni gyakorlatokat továbbra is napi szinten végezte, de már nem kötelező teher, hanem a pozitív eredmény, a gyógyulás öröme volt.
5. alkalom – Szinte teljes mozgástartomány
Az utolsó kezelés alkalmával már szinte teljes karfunkció visszatért. Még voltak enyhe korlátok a hátrafeszítésben, de már nem élte meg páciensünk korlátként.
A terapeuta összefoglalta a tanultakat, és további irányt adott a fenntartáshoz: heti 2-szeri fascia hengerezés, mély izomerősítő torna, preventív nyújtás, heti egy gyógytona fasciaterápiával kombinálva a szakembertől.
Miért működött ez a megközelítés?
Komplex: masszázs + mozgatás + edukáció
Testre szabott: nem volt sablon
Támogató: folyamatos kontroll, biztatás
Szakmai: anatómiai alapokon nyugvó, nem hókuszpókusz
🌟 „A legnagyobb ajándék az volt, hogy újra felemehettem a karomat anélkül, hogy féltem volna a fájdalomtól és végre az úszást is ujrakezdhettem.”
Ha Te is hasonló gondokkal küzdesz, ne halogasd! A FüredFiziomed masszázs és mozgásterápia programja nem csodát ígér, hanem szakmailag megalapozott, működő megoldást.
📢 Foglalj időpontot már ma: A fasciaterápiás kezelés részletei
Szeretne még olvasni vállpanaszok kezelésésről?
Kattintson: Vállfájdalom karemelés közben: okok és kezelés

Befagyott váll – kapcsolódó tudnivalók Balatonfüreden
A befagyott váll kezeléséről szóló történet egyéni tapasztalatot mutat be. Más panasz vagy állapot esetén a szükséges ellátást személyes konzultáció alapján lehet megítélni. Az alábbi szolgáltatásoldalon a vizsgálat részleteiről és a jelentkezésről tájékozódhat.
Kapcsolódó oldal: Ízületi állapotfelmérés. A díjakat az aktuális árlistán, az egyeztetés lehetőségeit a Kapcsolat oldalon találja.